2009. december 22., kedd

Vampire Academy 2 (Frostbite)-Richelle Mead


Tartalom: Rose szereti Dimitrit, aki lehet, hogy szereti Tashat, Mason pedig képes lenne meghalni is Rose-ért. A Szt. Vladimirben téliszünet van, de Rosenak semmi kedve az ünnepléshez. A strigák támadásai miatt az iskolát és a tanulókat még nagyobb védelem alá helyezik. A strigák egyre közelebb vannak, az Akadémia nem vállal kockázatot és az összes diákot elviszik sítáborba. Azonban a szikrázó hó, a nyugodt Idahoi kép, csak illúzió.
Ezt a könyvet már sokkal jobban szerettem, mint az első kötetet. Őszintén szólva, nem igazán értettem a féltékenység elmaradását Rose részéről, mikor Dimitri nyilvánvalóan igen közeli kapcsolatba került Tashaval. Persze idővel megérkezett, csak fura volt, hogy Rose, aki jó megfigyelő, nem vette észre azonnal az ordítozó jeleket. Rosenak benőni látszik a feje lágya, legalábbis Dimitrivel való kapcsolata ezt mutatja.

Más részről egyáltalán nem úgy tűnik, hogy nagy változás történt volna, mert már megint megteszi azt, amit az első könyvben Christiannal, azaz dühből ostobaságot követ el, ami már megint nagyon felhúzott.

Hál'Istennek Lissa most kevesebbet szerepelt, bár ez megerősít abban, hogy nem igazán Rose barátja, egyszerűen csak függ tőle és, ha szüksége van rá, előhúzza, máskor nem foglalkoztatja.

Adrian megjelenése kellemes színfolt volt, ő az igazi rossz fiú, akit hiányoltam a történetből. (Christiant még sem sorolhatjuk ebbe a kategóriába, hiába a sok szarkazmus.) Mia karakterének visszahozatala is jót tesz a történetnek, már az első könyvben is kedveltem (bár ott igazi b*tch volt).

Még több fordulat, akció és szerelem, nagyjából így lehetne leírni a Frostbite-ot és határozottan állíthatom, a történet egyre jobb lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése