A munkakeresőket lelövik, ugye?

Ember lányának az is olyan nap volt, mint a többi; felkel, felöltöz, munkahely körképet átnéz, önéletrajzokat kiküld az ismeretlenbe, agyatlan játékokkal időt lop. Ezen a fölöttébb tikkasztó nyári napon ember lányának buta telefonja –buta, mert ember lánya a telefon helyett is elég okos- megcsörren, a képernyőn egy ismeretlen szám villan fel. Nyilván téves, gondolja unottan, őt aztán biztos senki nem hívja. Ember lánya válaszol, nevét szépen hangsúlyozva bemondja, hátha mégis… A remény szikrája még él megtépázott szívének helyén; talán valakinek még ő is kell. És igen! Munkaerő kölcsönző!

Meg is örül nagyon a lányzó, munkát ajánlanak neki, egy teljes hétre. Micsoda nem mindennapi szerencse, már-már csoda! „Döbbenet! Hoppá!” és hangulatfokozó társaik szaladnak át az agyán. Hr-es kisasszony kissé félve említi, hogy másnap lenne egy állás, helyesebben motivációs interjú, ahol meg kéne jelenni. Ember lánya és kölcsönzős hölgy is értetlenkedik egy sort, na, dehát mégiscsak munkát ajánlottak, ha ez az ára, hát legyen. Ember lánya tehát helyesel, és hogyne menne; olyan motivált lesz, hogy még Boltot is lefutja százon, csak övé legyen a pozíció.

Ember lányából így lesz kis katona. Számítógép elé behuppan, céget gyorsan megkeres, fő adatokat bemagol majd elégedetten csettint; ez bizonyára csak formalitás, nincs itt mitől tartani. Mégis, jó kis katona módjára csini fehér felső ki a szekrényből, alá a vasalónak. Hosszú fekete nadrág követi. Lehet, hogy 40 fok van, de hadd lássa az a munkáltató, ember lánya olyan motivált még a grillezett csirke szerepét is vállalja.

Katonás időben másnap reggel kipattan. Nagy nap ez a mai, gondolja. Pár szitokszó ajkait elhagyja, ahogy lábát magassarkúba bepréseli –„Miért nem születtem én férfinek?”-  de a szépségért szenvedni kell, tartja a régi mondás; a munkáért meg pláne, tartja az új.

Kis katona félórával előbb megérkezik, késni nem illik, csak a munkáltatónak, tudja ezt már régen. Néha még fel-fellázad a lélek benne, de az élet nagy igazságtalanságait jól meg kell rágni, és lenyelni; ellentmondásnak helye nincs.

Még mindig azt gondolja, csak azért hívták be, hogy jól megnézzék, megvan-e minden foga, netán nem kopasz e, kellően figyel-e a higiéniára –bizony, dolgozott ő már ápolatlan emberrel, megérti ő a gyanakvást. Másik jelentkezővel jól elbeszélget az élet nagy dolgairól, ki hány órát dolgozott az elmúlt egy évben, és hasonló fiatalos témákkal szórakoztatják egymást. Kis katona kissé túlöltözöttnek érzi magát a farmeres és hippi jelentkezők között, de ő mindig veszi a fáradtságot. Egy cseppet tart a magában motyogó lánytól, de bízik benne, csak nem szociopata.

Negyedóra késéssel négy jelentkező –öten lettek volna, de egy elhullott az úton- besorol a tárgyalóba három ember vezetésével. Lelki terror gyorsan és nyomatékosan megkezd, ők figyelnek, ők tudják, ők kiszámolták, miből, mennyit, hol, mikor. Nem lehet itt lacafacázni, a nagy testvér mindig figyel.

Még aznap kellene kezdeni. Kis katona bólogat, az jó. Micsoda motiváció! Még korgó gyomráról is elfeledkezik. Egyik jelölt közli, ő lehet, hogy megkap egy másik állást, merthát azt ígérték visszahívják délután, így nem tud semmit ígérni. Kinyilatkoztatás megjegyezve, majd küldenek mást a kölcsönzőből.

Kis katona álla koppan, mikor közlik, csak két embert vesznek fel, a harmadikat pedig egy másik pozícióra. Egy embert elküldenek. Sebaj, aggodalomra nincs ok, kis katona szépen felöltözött, egyik jelölt kiesett, kénytelenek lesznek őt alkalmazni. Vagy nem. És persze, hogy nem. A neveket kimondják, az övé nincs a kiválasztottak között. Többet pillantásukkal sem illetik, mintha ott sem lenne. Kis katona illő módon elköszön, miközben dühödten kiront, nem mintha bárkit is érdekelne.

Kis katona visszavedlik ember lányába; tombol, üvöltözik a telefonban, a harag lila köde alá száll elméjére, és nem érti… csak nem érti, hát nem volt elég szép, okos paci ő ezen a lóvásáron? Még azt sem engedték, hogy bizonyítson! Hiszen még a fogait sem nézték meg!